OECD: kevésbé mély, de elhúzódóbb lehet a koronavírus-válság
Az OECD a szeptemberben vártnál kisebb idei globális csökkenéssel számol, ugyanakkor úgy véli, hogy jövőre szerényebben nő a világgazdaság az eddig becsültnél.
Az OECD a szeptemberben vártnál kisebb idei globális csökkenéssel számol, ugyanakkor úgy véli, hogy jövőre szerényebben nő a világgazdaság az eddig becsültnél.
A második negyedéves 14,6%-os zuhanás után 11,4%-kal erősödni tudott a magyar gazdaság az előző negyedévhez képest, ezzel a koronavírus-járvány miatti tavaszi lezárások okozta visszaesés kétharmadát dolgozta le.
Jelenleg a járvány hullámai határozzák meg a gazdasági teljesítményt. A járvány nyári hullámvölgyével a gazdaságok levegőhöz jutottak, így meredek hullámhegy jött létre, míg a járvány őszi második hulláma a gazdaságban második visszaesést, hullámvölgyet okoz a korlátozások miatt, ami azonban már jóval kisebb lesz, mint az első volt. A járvány második hullámának csillapodása egyes országokban újra lehetővé teszi az enyhítéseket, így a gazdaság hulláma felfelé indulhat, de a végső megoldás a vakcinák széleskörű alkalmazása lesz, ezt követően a gazdaság hullámának igen meredek felívelése is lehetséges.
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint most már reális kilátás, hogy hamarosan megkezdődik a koronavírus-járvány elleni oltóanyagok forgalmazása, és ez az eddig vártnál lényegesen gyorsabb növekedést eredményez a következő két évben az euróövezeti gazdaságban.
Emelkedett a Conference Board gazdasági kutatóintézet átfogó amerikai gazdasági mutatója októberben is.
Október második felében újabb nagy kínai beruházást jelentett be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: a Chevron Auto 17,5 milliárd forintos miskolci beruházásához minden negyedik forintot a magyar kormány adja. Október végén megtudhattuk a minisztertől azt is, hogy a dél-koreai Doosan második európai gyárát is Magyarországon, Tatabánya mellett építi fel. Az elektromos autóipari beszállító beruházásának értéke 75 milliárd forint, a kormány a beruházást itt is vissza nem térítendő támogatással segíti. Ha pedig nem csak az októberi, hanem korábbi bejelentésekből szemezgetünk, találhatunk közöttük indiai és egyéb feltörekvő országok vállalataihoz köthető beruházást is, melyhez a magyar kormány jellemzően jó par millió forinttal járul hozzá. De vajon mit akarhat egy kelet-közép-európai országban egy kínai, koreai, vagy épp egy indiai vállalat? Miért éri meg (megéri-e) nekik itt befektetni és milyen szempontok szerint választanak a régió országai közül: pusztán gazdasági szempontok vezérlik őket, vagy az intézményi, sőt, helyenként a politikai tényezők is szerepet játszanak? És miért éri meg (megéri-e) nekünk idecsalogatni e feltörekvő vállalatokat: az újonnan létrejövő munkahelyeken túl keletkeznek-e pl. e vállalatok működése révén új lokalizációs előnyök is?
A harmadik negyedévben a várakozásoknak megfelelően jelentősen, 11,3%-kal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest. Az emelkedés oka természetesen az, hogy a koronavírus járvány tavasszal óriásit ütött a gazdaságon, történelmi mértékű visszaesést okozva. Ezután a nyári újranyitás a gazdaság jelentős részében normalizálta a helyzetet, így a teljesítmény visszatért a korábbi szint közelébe. Legalábbis nagyjából, hiszen az egy évvel ezelőtti szinthez képest szezonálisan és munkanap-hatással igazítva még mindig 4,7%-os az elmaradás. A kiigazítatlan GDP-növekedés -4,6%, az erre vonatkozó elemzői várakozás 5,2%-os visszaesés volt, tekintve az óriási bizonytalanságot, ezt enyhe pozitív meglepetésként lehet értékelni. A koronavírus-válságban gyorsan változik helyzet: mire a KSH harmadik negyedéves GDP-gyorsbecslése megérkezett, addigra már a fő kérdés, hogy a második hullám által kikövetelt lezárások mennyire sújtják a gazdaságot az év végén.
Csökkent, de még mindig jelentős a hazai kis- és középvállalati szektor termelékenységének lemaradása a nagyvállalalatokhoz képest - állapítja meg az MNB ma megjelent Termelékenységi jelentése. A jegybank új kutatása az innováció, a digitalizáció és az ökológia szemszögéből vizsgálja a magyar gazdaság helyzetét.
Szeptemberben az építőipari termelés volumene 1,4%-kal haladta meg az augusztusi szintet. Ezzel immár negyedik egymást követő hónapban tudott bővülni az ágazat, ám mivel tavasszal óriási esésen ment keresztül, ezért a teljesítmény még mindig jóval elmarad a koronavírus-válság kitörése előttitől.
A hátrányos helyzetű fiatalok kisebb valószínűséggel mennek egyetemre, mint jobb sorba született társaik. A világ számos országában célzott szakpolitikai eszközökkel igyekeznek segíteni azokat, akik a családjukból elsőként szereznének diplomát. Az írásban bemutatott kutatás azt vizsgálja, hogyan érdemes az elsőgenerációs diákok részvételét növelni a felsőoktatásban.
Az Egyesült Államokban a vártnál jóval erősebb ütemben nőtt a feldolgozóipar teljesítménye októberben, és tavaly augusztus óta először a foglalkoztatottság is emelkedett, miközben az új megrendelések közel 17 éves csúcsra ugrottak a fogyasztói szokások változásának következtében.
Nyolcadik hónapja töretlen volt a kínai feldolgozóipar teljesítményének növekedése októberben, miközben a szolgáltató szektor fokozott ütemben bővült a hónap elejére eső ünnepi munkaszünet kedvező hatására.
A harmadik negyedévben 8,2%-kal növekedett a német gazdaság az előző negyedévhez képest, ami az adatok rendelkezésre állása óta a legmagasabb növekedési ütem.
Kína gazdasági növekedése 2020-ban 44 éves mélypontra süllyedhet, 2021-ben azonban 8,4%-ra ugorhat - írja saját elemzői felmérésére hivatkozva a Reuters.
Likviditást pumpált a pénzpiacokra nyíltpiaci műveletek révén kedden a kínai jegybank, hogy megakadályozza a likviditáshiány kialakulását.
Az Eurostat frissített kimutatása alapján Magyarország visszaelőzte Szlovákiát a legismertebb fejlettségi mutató, az egy főre jutó (vásárlóerő-paritáson számolt) GDP alapján. A 2019-es magyar adat már jóval magasabb, mint a görög, és közelít a portugálhoz. Ugyanakkor a szűk tíz éve beelőző észt és a litván gazdaság előnye stabilizálódni látszik.
A koronavírus-fertőzések emelkedő száma miatt a gazdaság korábban reméltnél lassúbb felépülésére számít a német szövetségi jegybank, a Bundesbank hétfőn publikált havi rendszeres jelentésében.
2010 és 2019 között a magyar gazdaság évente átlagosan 3 százalékkal növekedett, ami megfelel az EU közép- és kelet-európai (KKE-i) tagországai átlagának, és javulást jelent a megelőző évtized relatív hazai teljesítményéhez viszonyítva – állapítják meg tanulmányban Oblath Gábor és Palócz Éva közgazdászok. A Társadalmi Riport 2020 kiadványban megjelent írás 2000 óta tekinti át a magyar gazdaság fejlődését, amelynek értékelésénél a szerzők szerint fontos figyelembe venni, hogy ebben az időszakban a magyar gazdaság történelmileg és nemzetközileg egyaránt páratlan mértékű, évente átlagosan 3,7 százalékos GDP-arányos viszonzatlan nettó transzferben részesült az EU költségvetéséből. Ehhez képest az időszak egészében a GDP, a háztartási jövedelem és a fogyasztás szerény mértékben bővült. A háztartások rendelkezésre álló jövedelmének részesedése a nemzetgazdaság jövedelméből mérséklődött az elmúlt évtizedben, de abszolút értelemben így is növekedni tudott.
Az eddig vártnál nagyobb mértékben zsugorodhat Ázsia gazdasága az idén részben amiatt, hogy a korábban becsültnél jelentősebben esik vissza több térségbeli ország, mint például India, a Fülöp-szigetek vagy éppen Malajzia gazdasága - áll a Nemzetközi Valutaalap (IMF) regionális előrejelzésében.
A belarusz modell az elmúlt két és fél évtizedben fittyet hányt a világgazdasági beilleszkedés kényszereiről élő hagyományos elképzeléseknek. Lukasenka rendszere az átmenet néhány lépését végrehajtva, még többször a hagyományos receptekkel szembe menve volt képes a 2010-es évek elejéig dinamikus növekedést felmutatni néha archaikusnak tűnő, nem is annyira poszt-, mint sokszor szovjet gazdasági struktúrájával. Igazi unortodox gazdasági sztori, annak bizonyítéka, hogy akár avítt struktúrák is sokáig életben tarthatóak világgazdasági és -politikai lavírozással és mérsékelt adaptációval. Az elkövetkező években valószínűleg megtudjuk meddig és vajon mi jön utána.
Donald Trumpot is túlszárnyalta.
Aláírták a megállapodást.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.